
Emberi maradványokat találtak Szabadiban, kiderült, ki az áldozat
Bilincsben vezetőszáron vitték csütörtökön a bíróságra azt a 40 éves férfit, aki megkínozta, majd felgyújtotta édesanyját Csobádon. A férfi azért végzett édesanyjával, mert fejébe vette, hogy ő felel apja haláláért, mivel nem gondozta. Bosszúból gyilkolt, majd tette után kiment a temetőbe apja sírjához és elmondta neki, hogy revansot vett édesanyján. Ekkor fogták el a rendőrök.
A férfi, miután megreggelizett a család, sarokba letérdeltette a 70 éves édesanyját. Később lábainál fogva lehúzta a földre és azt mondta neki, most megbosszulja rajta, hogy nem ápolta az apját, akivel egyébként évek óta nem élt együtt.
Órákon keresztül bántalmazta idős édesanyját, melynek során egyebek mellett nehéz tárgyakat helyezett a földön fekvő sértett testére, ráült illetve különböző vegyi anyagokat öntött rá.
Úgy tudjuk, hatalmas hangfalat tett a nő fejére és testére és a maximum hangerővel bekapcsolta a basszust. Hogy az anyja ne tudja levenni magáról a tárgyakat a férfi még rá is ült a fején lévő üvöltő hangfalakra. Majd magából teljesen kivetkőzve összekeverte a házban talált vegyszereket, kenőccsel, gyógyszerekkel, borssal és a testnyílásokba, többek között az idős asszony fülébe kente azokat. Mintegy tíz órán keresztül kínozta az asszonyt, végül a lába közé egy gyertyát tett, amivel felgyújtotta a nőt. A tűz átterjedt a házra is.
Az egész napos kínzást végignézte a férfi 13 éves fia és élettársa, akik a sokktól nem mertek kimenekülni a házból. Éppen ezért nem zárható ki, hogy a későbbiekben a férfit nem csak minősített emberöléssel, hanem kiskorú veszélyeztetésével is meg fogják gyanúsítani.

Emberi maradványokat találtak Szabadiban, kiderült, ki az áldozat

Forgalomkorlátozások lesznek Budapesten az amerikai alelnök látogatása idején

Morcosan indult a húsvéthétfő, délutánra változás jöhet

Húsvéti dallal rukkoltak elő a rendőrök - Videó

Mentőhelikopter landolt Jászberénynél, durva baleset történt - Videó

Kreatív locsolkodós videóval jelentkeztek a mentők - Videó

Fordulat érkezik húsvéthétfőn az időjárásban, megtorpan a tavasz

„Iszonyatos csalódás": Zákány Péter tábornok Pálinkás Szilveszterről - videóval

Rendkívüli figyelmeztetést adott ki a Budapest Airport, minden utast érinthet

Húsvéti tojás pottyant az égből Miskolcra? Döbbenetes videó készült az éj leple alatt

Horror az Alföldön: Mentőhelikopter és több mentőautó lepett el egy hajdúsági kerékpárutat

Riadó a Balatonnál: Több száz ember menekítése indult meg