
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Közleményük szerint a rendőrök szombaton egy nyírségi településen ellenőrzés közben felfigyeltek egy elfogatóparancs alapján körözött férfira, aki a rendőröket meglátva futva elmenekült; egy körbekerített területen elfogták, de még bilincselés közben is ellenállt az intézkedésnek.
Miközben az egyik rendőr testi kényszert alkalmazva földre vitte a férfit, egy ismerőse az utcáról figyelve az intézkedést, rátámadt a hivatalos személyekre. A megalapozott gyanú szerint a húszas évei végén járó nő a földről felvett egy töredezett peremű, csaknem másfél kilós hegyes tégladarabot és a neki háttal, mintegy három méterre térdelő rendőr felé dobta. A tégla a sértettet a hátán találta el, és 8 napon belül gyógyuló zúzódást okozott - tették hozzá.
Miután a tégladarabot a nő eldobta, rögtön egy újabb, közel kétkilós tégladarabot is magához vett a földről, melyet csak a vele szemben álló rendőr határozott felszólítására ejtett le.

A regionális nyomozó ügyészség elrendelte a nő őrizetbe vételét, majd gyanúsítottként hallgatta ki; a gyanúsított tagadta a bűncselekmény elkövetését.
A nővel szemben több büntetőeljárás van folyamatban, köztük erőszakos bűncselekmények miatt is; a mostani támadást is hasonló cselekmény miatt kiszabott próbára bocsátás hatálya alatt követte el, és az elmúlt két évben összesen 21 alkalommal indult vele szemben szabálysértési eljárás - emelték ki.
A nyomozó ügyészség indítványa alapján a gyanúsított letartóztatását a bíróság kedden elrendelte. A végzés nem végleges, ellene a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be - áll a közleményben.
MTI

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen