
Vakon tapogatózva siettek egy nő segítségére Sarkadon, minden perc számított
Dr. Cser-Palkovics András, székesfehérvári polgármester Facebook-bejegyzésében tette közzé, felelőtlennek és felháborítónak tartja, hogy egy sportautó lakott területen belül driftel.
Közterület-felügyelő kollégáimnak tegnap este sikerült felvételeket készítenie egy nagy teljesítményű, nagy értékű és igen feltűnő sportautóról, amint lakott területen driftel
-írta a polgármester.
Mint kiderült, ez már nem ez első eset, hogy ez a piros Corvette borzolja a helyieket.
... ugyanezt az autót április 20-án, vasárnap éjjel a Gáz utcai körforgalomban is rögzítették a kamerák, szintén driftelés közben
-emlékeztetett.
A polgármester felhívja a figyelmet arra, hogy vigyáznunk kell egymásra, a közlekedés összes résztvevőjére.
Kis helyen élünk sokan, gyerekekkel, idősekkel, kutyákkal, babakocsikkal, biciklisekkel, ezért viselkedésünkkel nem csak magunkért tartozunk felelősséggel. A biztonságra és a pihenés lehetőségére is oda kell figyelni
-hangsúlyozta.
Azoknak, akik kipróbálnák az autójuk milyen teljesítményre képes, ezt tanácsolja:
Erre meg is vannak a megfelelő helyek és körülmények: pályanapok, szervezett események, legális találkozók, az erre kijelölt helyeken.
A polgármester végül kiemelte, hogy az elkészült képeket és videókat továbbították a rendőrségnek, akik megteszik a szükséges feljelentést.

Vakon tapogatózva siettek egy nő segítségére Sarkadon, minden perc számított

Videón a balatonfűzfői büntetőfékező, elkerülhetetlen volt a legrosszabb

A tűzoltók segítenek eljuttatni a karácsonyi ajándékcsomagokat a rászoruló egyszülős családoknak

Tizenöt százalékkal csökkennek a vonatjegyek árai az „okos” utasoknak

Faddi baleset: 4 gyerek is a kocsiban utazott

Elütöttek egy iskolába siető fiút Nagykanizsán, helyszíni fotók érkeztek

Kiadták a figyelmeztetést, a fél országra kiterjed

A szökőkútból "lefetyelt" egy BMW Kaposváron, elképesztő balesetet vettek videóra

Döbbenetes, hogyan manővereztek egy kamionnal az M4-esen - videóval

Felgyújtotta terhes szeretőjét egy balmazújvárosi férfi

Látványos kulisszák: óriási szárnyakkal pózol Tóth Gabi legújabb klipjében

Névnapi ünneplése közben félrenyelt és fuldokolt egy idős férfi Budapesten


