
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Kilépett a liftből a fekete ruhás férfi, majd karját előre nyújtva az ujjával mutogatott, ekkor egy másik férfi nekitámadt és megrúgta. Utána, mint egy akciófilmben úgy estek egymásnak. A támadó ököllel ütötte ellenfelét, egy késsel pedig nyakon szúrta. A férfit még a barátja sem tudta lefogni.
A barátja próbálta csitítani és felvitte magával, a férfi azonban beszaladt barátja lakásába, kihozott egy konyhakést és ekkor éppen lifttel az első emeletre feljövő sértettre támadt, őt kétszer megvágta a késsel
– mondta a Tényeknek Rab Ferenc a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője.
A megdöbbentő verekedés Budapesten a 8. kerületben a Corvin negyed egyik társasházában történt.
A támadás előzménye, hogy a késes férfi és a barátja egy születésnapi bulin voltak Pest vármegyében. A 29 éves férfi annyira berúgott, hogy már ott is kötözködött, ezért ismerőse inkább magához vitte, hogy lecsituljon, azonban a bejáratnál dohányzó külföldi férfiba belekötött, utána megütötte és megkéselte. A megtámadott férfi túlélte, de súlyosan megsérült. Az eset még 2023 júliusában történt, az ügyészség most emelt vádat ellene.
A főügyészség végrehajtandó börtönbüntetésre ítélést és a feltételes szabadságból kizárást indítványozott. Ugyanolyan büntetési tétel vonatkozik erre az esetre, mint egy befejezett emberölésre. Amiért akár tizenöt évre is börtönbe kerülhet a késsel támadó férfi. Az ügy a bíróságon folytatódik.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen