
Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó
Kéz és lábbilincsben érkezett, ásítozva várta az ítéletet az emberöléssel vádolt férfi a minap, aki tavaly nyáron találkozott az alvóhelyet kereső férfival Ózdon.
Összebarátkoztak és inni kezdtek. A támadó ezután elment valahova, de később visszatért, hogy cigarettát kérjen újdonsült barátjától, aki ekkor már a lépcső tetején aludt. A férfi ezért úgy döntött, kirabolja.
A cigarettáját, borát és a cipőjét el is vette, a kezén lévő karórát is le akarta venni, de ekkor az áldozat felébredt.
A hajléktalan férfi ordítva követelte vissza az értékeit. A rabló próbált elrohanni, de áldozata belekapaszkodott a ruhájába, majd meglökte Ferencet a vállánál. A férfi legurult a lépcsőn, és erősen vérző fejjel feküdt, nyöszörögve a betonon.
A támadó nem hogy nem segített vérző áldozatán, de még meg is taposta a fejét, majd elmenekült. Ezért 15 év börtönt kért rá az ügyészség, a férfit most mégis felmentették emberölés vádja alól. Azonban rablás, testi sértés és segítségnyújtás elmulasztása miatt elítélték, 10 év szabadságvesztésre, és 10 év közügyektől eltiltásra.
A vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, az ügyész pedig a felmentés eltörlését kérte, mert szerinte emberölés miatt kell elítélni a férfit. Másodfokon születik majd döntés.
Korábbi tartalom:
Borzalmas részletek derültek ki a tatabányai anyósgyilkosságról - videóval

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Drámába fulladt a hétvégi túra – mentőhelikoptert riasztottak a Bakonyban

Sokkoló baleset történt Bugyi határában, egy ház fala is beszakadt – fotóval

A nyílt utcán verte össze élettársát egy férfi, a fejét többször megtaposta

Vascsővel verte szét szomszédját egy honti férfi - Fotók

Késsel fenyegette a mentőket egy fertőszentmiklósi férfi

Drámai küzdelem Győrnél, egy idős nő élete volt a tét - Fotó

Rejtélyes holttestet találtak Nyíregyházán - Fotók

Rendőrök szeme láttára szabálytalankodott egy részeg - Videó

Erkélyen surrant be lopni egy férfi, kifelé már a rendőrök várták

Megfojtotta kisgyerekét egy nő Karcagon, miután egész nap alkoholizált

Nagy volt az érdeklődés a Nyitott Parlament program iránt