
Meghalt Bugár Imre
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki egy sniccerrel támadt rá haragosára – állt a Pest Vármegyei Főügyészség szerdai sajtóközleményében.
Információk szerint a tettes és a másik férfi rossz viszonyban voltak egy korábbi, motorkerékpárhoz fűződő elszámolási vita miatt.
2023 novemberében azonban véletlen egymásba botlottak egy pest vármegyei gazdaboltban, ahol összevitatkoztak. Ezt követően a vádlott kiment az üzletből, de lesben állt.

Fotó: Magyarország Ügyészsége
Miután a sértett is elhagyta a helyiséget, a kint várakozó férfi rátámadt, szitkozódva a falhoz préselte, majd egy sniccerrel is felé szúrt.
Az áldozat ekkor a boltba menekült, – ahova támadója már nem követte – a férfi nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
Az ügyészség garázdaság és súlyos testi sértés kísérlete miatt emelt vádat a tettes ellen.
A videó IDE KATINTVA elérhető.

Meghalt Bugár Imre

Nyilvánosságra hozták a szorosadi tragédia felvételeit, fotókon a roncs

György István: szinte valamennyi kormányablak nyitva lesz szombaton és vasárnap

Téboly a 7-es főúton, szarvasok cikáztak az autók között – Videó

Hárman menekültek egy lángoló házból Békésen

Súlyos baleset Csonkamindszentnél, mentőhelikopter landolt

Nevelt kislányait, de még a barátnőjüket is erőszakolta a dunántúli pedofil

Megvadult egy Tesla az M3-ason - videóval

Gyászol Veszprém vármegye, meghalt a kitüntetett építész

Szörnyű tragédia Szabolcsban, egy lakó nem tudott kimenekülni

Nem adott kölcsön, ezért megpróbálta felgyújtani barátja házát

Bosszúból végighúzta a kulcsot a szomszéd autóin