
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Kifejtve, hogy a napokban például egy cégvezető azért szeretett volna mentőt hívni, mert egyik alkalmazottja vélhetően ittas volt.
A dolgozó ugyan nem szorult segítségre és cáfolta is a gyanút, a főnök azonban alkoholszonda hiányában a mentőktől várt helyszíni vérvételt, hogy annak eredményével támasztassa alá feltételezését – részletezték a mentők.
A mentésirányító végül 8 perc beszélgetés után sem tudott eleget tenni a bejelentő elvárásának, amit az meglehetősen indulatosan vett tudomásul.
Nem azt kérem, hogy szirénázzanak ide, de csak jár már erre egy k***a mentőkocsi, ami meg tud csinálni egy vérvételt!
– fakadt ki a férfi, aki még azt is felajánlotta, hogy fizet is az életmentőknek, de végül elégedetlenkedve szakította meg a hívást.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen