
Hidegvérrel ölte meg saját apját egy demecseri férfi
Többször is alvó apja nyakába és mellkasába döfte a kést, majd ő maga hívta a rendőröket. Az apa életét már nem tudták megmenteni, belehalt a sérüléseibe.
Tenyek.hu 2025. április 26., szombat 09:48
Apa és fia együtt éltek a demecseri házba. A gyerek mentális betegségekkel küzdött, az édesapja látta el. A 28 éves férfi 2024 áprilisában viszont az éjszaka közepén magához vett két konyhakést és hidegvérrel meggyilkolta az alvó apját. A zavart férfi többször is apja nyakába és mellkasába döfte a kést, majd ő maga hívta a rendőröket. A vérbe fagyott áldozata életét azonban már nem tudták megmenteni.
A környékbeliek tudták, hogy a fiatal férfi beteg, skizofréniával kezelték, és korábban rendszeresen drogozott is, de még ennek tudtában is nehezen hitték el, hogy képes gyilkolni.
Úgy tudjuk, a férfi csak fel akarta ébreszteni az apját, mert megijedt attól, hogy hangosan horkol, ekkor vett magához egy kést, amivel csak bökdösni kezdte, hogy felébredjen. A főügyészség korábban indítványozta, hogy a férfi, mentális állapota miatt az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe kerüljön a letartóztatásakor, végül további szakértőkkel vizsgálták a férfi elmeállapotát. A vizsgálatok eredményeit látva most felmentenék a férfit a vád alól.
A főügyészség az előzetes kényszer gyógyintézkedés alatt álló férfit, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolja. Vele szemben kóros elmeállapota miatt azt indítványozta, hogy az ellene emelt vád alól a törvényszék mentse fel
– mondta a Tényeknek Borsodi-Buss Emese a vármegyei főügyészség szóvivője.
Az ügyészég a férfi további kényszer gyógykezelését is indítványozta.
+Ez is érdekelheti

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen
