
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Záporok, zivatarok, sőt még hózáporok is előfordulhatnak. A hőmérséklet estére fagypont alá zuhanhat, akár -4 fokig, így a hét utolsó napja inkább téliesnek ígérkezik, mint tavaszinak – írta meg met.hu.
A keleti megyékben több, máshol kevesebb felhő szűri a napsütést, a Duna–Tisza köze és a Tisza vonala mentén zivatarok, hózáporok csaphatnak le. A szél az északi és nyugati tájakon viharossá fokozódik, főként a Dunántúl középső részein és Zemplénben: elsőfokú riasztást adtak ki Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékre. Nappal is csupán 5–10 fok között alakul a hőmérséklet, estére pedig akár -2 fok alá is hűlhet a levegő.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Az éjszaka felhők gyűlnek, helyenként hószállingózás is jöhet, a szél azonban fokozatosan enyhül. A hideg viszont marad: a hőmérséklet -4 és +1 fok között mozog majd – sőt, az északi részeken még dermesztőbb lehet a hajnal.
Hétfőn erősen felhős égboltra ébredhetünk, némi napsütés délelőtt még előfordulhat, de délután már csak rövid időszakokra. Zápor, hózápor bármikor ránk ronthat. A szél marad élénk, a Dunántúlon pedig ismét erős lökésekre kell számítani. A hőmérséklet 4–9 fok között alakul.
A hidegfront nem csak az időjárást, de a szervezetünket is próbára teszi. Migrén, fejfájás, vérnyomás-ingadozás és ízületi fájdalmak jelentkezhetnek, főként az idősebbeknél. A viharos szél hatására a hét eleje igazi kihívás lesz mind testileg, mind lelkileg.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen