
Erkélyen surrant be lopni egy férfi, kifelé már a rendőrök várták
Egyik délelőtt rosszul lett budapesti munkahelyén egy 40 év körüli nő, aki szédülésre és fejfájásra panaszkodott – írta csütörtökön az Országos Mentőszolgálat hivatalos Facebook-oldalán.
Főnöke azonban még egy rövid szünetre sem engedte ki, melynek következtében nem sokkal később összeesett, ezért azonnal mentőt riasztottak hozzá.
A szakemberek a helyszínre érve megvizsgálták és ellátták a beteget, akinél 200 feletti vérnyomást mértek.
A mentők ezt követően kórházba akarták szállítani a nőt, amit ő nem akart, mivel éppen próbaidőn volt a vállalatnál és attól félt, hogy kirúgják.
A mentőtiszt ekkor telefonon megtudta, hogy hozzájuk is keresnek adminisztratív munkaerőt, így végül stabil állapotban kórházba szállíthatták a beteget, akit jövő héten már várnak állásinterjúra a mentőszolgálatnál.
A borítókép illusztráció: Országos Mentőszolgálat hivatalos Facebook-oldala

Erkélyen surrant be lopni egy férfi, kifelé már a rendőrök várták

Megfojtotta kisgyerekét egy nő Karcagon, miután egész nap alkoholizált

Nagy volt az érdeklődés a Nyitott Parlament program iránt

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Az MTÜ tájékoztatást ad a főváros látogatottságáról a nemzeti ünnep idején

Halálos tragédia: Mentőhelikopter landolt a kiskunhalasi vásártéren - videóval

Véget ért a keresés: Megtalálták P. Szilviát

A magyarok kétharmada helyesli a védett üzemanyagárat

Kovács Zoltán: már folynak a márciusi nemzeti ünnepünk előkészületei

Vasúti hídról zuhant a Kaposba egy 18 éves fiú Dombóváron

Segítőkész járókelők mentették meg egy férfi életét Budapesten

Friss jogsival, 150-nel előzött Turán - súlyos balesetet okozott