
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Egy siklósi gyógyfürdőben fulladt kishíján tragédiába egy wellness pihenés péntek délután. Egy hat éves kisfiút újra kellett éleszteni, miután majdnem belefulladt a 110 centimétes medencébe. A Tények információi szerint a négy tagú család Pest vármegyéből érkezett Siklósra egy több napos kikapcsolódásra. Úgy tudjuk azonban, hogy a szülők felügyelet nélkül hagyták a hat éves gyereket és hét éves nővérét a medencében, majd elmentek szaunázni. Amíg pedig ők ott voltak, a kisfiú levette magáról a karúszókat, így lubickolt a vízben. Egy idő után azonban a testvérének feltűnt, hogy öccse túl sokáig van a víz alatt. Próbálta kihúzni a medencéből, ezt vette észre az úszómester, aki azonnal cselekedett. Amint kiszedte a vízből az eszméletlen kisfiút elkezdte az újraélesztését, és hívta a mentőket.
A mentők nagyon gyorsan két percen belül a helyszínen voltak. A kisfiú már lélegzett. Ellátás közben kezdett magához térni. Oxigénadás, infúzióbekötés után szállították, viszonylag stabil állapotban kórházba.
A rendőrség kiskorú veszélyeztetése miatt indított eljárást a szülők ellen.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen