
Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket
Etetni ment a kutyáit egy asszony, de az egyik brutálisan rátámadt az ott lévő kétéves kislányára múlt vasárnap a Bács-Kiskun vármegyei Balotaszálláson. A megvadult állat a torkánál harapta meg a kicsit, édesanyjának pedig a bal karjából tépett ki egy darabot – tudta meg a Baon.hu.
A nő kirohant a tanyáról az útra a vérző gyerekkel, és várta, hogy valaki segítsen. Az egyik önkormányzati közmunkás és unokatestvére éppen akkor tartottak autóval a faluba, és amint látták, hogy nagy a baj, azonnal közbeléptek.

A fotó illusztráció: MTI/Marjai János
Röviddel ezután mentőhelikopter is érkezett a helyszínre, a szakemberek pedig egyszerre látták el a kislányt, valamint édesanyját. A gyerekért több mint egy órán keresztül küzdöttek a mentők, kétszer is újra kellett éleszteniük, de végül sikerült annyira stabilizálni az állapotát, hogy elindulhattak vele a szegedi klinikára.
Életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés miatt nyomozást indított a rendőrség. A vérengző ebet elszállították a tanyáról, karanténba helyezték, ahol megfigyelés alatt tartják.

Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket

Videón az Oktogonnál történt brutális gázolás, a motorosnak esélye sem volt elkerülni a balesetet

Szörnyű reggel Szabolcsban: Négyen sérültek meg a brutális balesetben - videóval

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Gázolt a vonat Győrnél

Letartóztatták a döbröközi nő megölésével gyanúsított férfit

Egy laza pulcsi is elég a munka ünnepén, 25 fokkal robban be a korai nyár

„Sportpedagógiából megbuktam!” – Mondta a jászberényi karateedző a szerdai tárgyaláson

Nyakunkon a hosszú hétvége, így lesznek nyitva a boltok

Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő

Megérkeztek Kecskemétre a legmodernebb Gripenek