
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Megbilincselve ült a bíróság folyosóján az a nő, aki kis híján halálra késelte ismerősét egy szentendrei lakásban a napokban. A késelő vendégségben volt barátnőjénél, amikor összevesztek valamin. A dolgok annyira elfajultak, hogy a nő megragadott egy 20 centis konyhakést és több helyen is megszúrta vele az áldozatot.
A vendégnő, aki itt volt náluk, az szurkálta meg az ott lakót, a Zitát. Állítólag nyakon szúrta, meg a hasába szúrt kétszer-háromszor
– mondta az egyik szomszéd a Tényeknek.
Az idős asszony szerint az áldozat szörnyű sérüléseket szenvedett.
A lépét ki is kellett neki venni. Kórházban van
– tette hozzá.
A házban lakók elmondása szerint egyébként a nő lakásából gyakran hallatszódott hangos veszekedés. A Tényeknek azt mondták, több nagy társaság is rendszeresen odajárt, a fiatalok pedig gyakran ittak és drogoztak is a lakásban.
Az egyébként csendes környék a gyilkossági kísérlet estéjén tele volt rendőrökkel és mentőkkel. A helyszínelés több órán át tartott.
A támadást a sértett élettársa és annak barátja akadályozott meg, akik elvették a kést a 35 éves nőtől. A nyomozók a támadót őrizetbe vették és kihallgatták, valamint kezdeményezték letartóztatását, amit a bíróság elrendelt
– mondta D. Tóth Norbert a megyei rendőrkapitányság sajtóreferense.
A mentők a megkéselt nőt életveszélyes állapotban vitték kórházba. A környéken élők szerint brutális volt a látvány, minden csupa vér volt, a nő pedig ordított fájdalmában.
A bíróság letartóztatta a kegyetlen asszonyt.
Akár 15 évre is börtönbe kerülhet.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen