2025. november 13. csütörtök, Szilvia
6°C Budapest

Tűzgömb szelte át az eget Zalaegerszegnél, szemkápráztató videó készült a jelenségről

Ilyet se minden nap látni.
Tenyek.hu
2025. március 13., csütörtök 17:06
Vágólapra másolva!

Kedd este a Magyar Meteoritikai Társaság és a Vega Csillagászati Egyesület által közösen üzemeltetett kamera egy ritka égi jelenséget kapott lencsevégre Zalaegerszegnél – írta csütörtökön a Zaol.

A felvételen ugyanis átható, amint egy meteor fényes tűzgömb formájában esik darabjaira.

Mint kiderült, a 7 kamerából álló rendszert Bánfalvi Péter amatőrcsillagász házának kertjében szerelték fel, ahol 24 órában üzemel.


A szakértő a lapnak elmondta, hogy utoljára decemberben látott hasonlót, sőt néha még akadnak olyan hullócsilagok is, amelyeket kollégái a videók segítségével megtalálnak a földön.

Bánfalvi Péter szerint a keddi tűzgömb körülbelül diónyi-ökölnyi nagyságú lehetett, amikor 80-100 kilométeres magasságban felizzott a légkörben.

Bár a számításokra még várni kell, a szakember úgy véli, hogy ebből a meteoritból a földre már nem hullott.

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk