
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Megdöbbentő részletek derültek ki annak a kegyetlen nagycsécsi gyilkosnak a tettéről, aki két éve fél órán át ütötte és taposta élettársát otthonukban. A nő végül néhány órával később, gyilkosa mellett fekve, hatalmas kínok között halt meg, néma csendben.
Semmit sem hallott, ezt mondta a sokkoló gyilkosság másnapján a pár egyik közelben lakó barátja. Ugyanis a nő, hang nélkül tűrte, hogy halálra verjék.
Nem védekezett, nem kiabált. Ezt követően a vádlott fél órán keresztül módszeresen ütlegelte és megtaposta az ágyban fekvő nőt
– nyilatkozta a Tényeknek Jogg Zsolt a vármegyei főügyészség helyettes szóvivője.
Az őrjöngő férfi azért verte agyon párját, mert a nő feljelentette egy korábbi eset miatt. Akkor féltékenységből verte össze olyan brutálisan, hogy a nő több csontját is eltörte. A tragédia napján a férfi kapott egy bírósági idézést, a rémült nő pedig hiába bizonygatta, hogy visszavonta a feljelentést, a férfi nem hitte el és teljes erőből ütni kezdte a fejét, amitől az ágyra esett. Az asszony hajnalra meghalt. Másnap keresték aggódó családtagjai. Amikor felhívták, váratlanul a gyilkosa vette fel a telefonját, és megdöbbentő dolgot mondott.
Az élettársát kereste egy férfi rokona. A vádlott neki csak annyit mondott, már meghalt
– tette hozzá Jogg zsolt.
Ezután találták meg a rendőrök az áldozat vérbe fagyott testét. A férfi már hajnalban észrevette, hogy párja nem lélegzik, de visszafeküdt a holttest mellé, az áldozat reggelre kihűlt. A gyilkost viszont ez sem érdekelte, felkelt, megetette a kutyákat, elment iszogatni, majd újabb sokkoló dolgot tett.
Hazament, és a holttest mellé befeküdt az ágyba aludni.
A férfi beismerte a kegyetlen gyilkosságot, azt állította azért romlott meg a viszonyuk, mert szerinte párja összejött a kollégájával. Különös kegyetlenséggel, aljas indokból elkövetett emberölés miatt emeltek vádat ellene, amiért 18 év fegyházbüntetést javasolt az ügyészség, a feltételes szabadlábra bocsátás lehetősége nélkül.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen