
Gázolt a vonat Győrnél
Cudar idő van csütörtökön Magyarország jelentős részén. A keleti és északi vidékeken elszórtan zivatarok alakulhatnak ki délután, helyenként egy-egy intenzívebb is előfordulhat, amelyhez jégeső és átmeneti viharos szél társulhat.
Kora estig nagy területen kísérhetik viharos lökések a délnyugati légmozgást, de a nap végére enyhülni fog a szél.
Zivatar miatt elsőfokú riasztás adott ki a HungaroMet Nógrád és Heves vármegye teljes területére, illetve Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád néhány járására.
A széllökések miatt ugyancsak a legenyhébb riasztást rendelték el egész Hajdú-Bihar, Békés, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest, Komárom-Esztergom, Fejér, Tolna és Tolna megyében, emellett Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Somogy, Bács-Kiskun több járásában.
A címlapfotó illusztráció: MTI/Czeglédi Zsolt

Gázolt a vonat Győrnél

Letartóztatták a döbröközi nő megölésével gyanúsított férfit

Egy laza pulcsi is elég a munka ünnepén, 25 fokkal robban be a korai nyár

„Sportpedagógiából megbuktam!” – Mondta a jászberényi karateedző a szerdai tárgyaláson

Nyakunkon a hosszú hétvége, így lesznek nyitva a boltok

Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő

Megérkeztek Kecskemétre a legmodernebb Gripenek

Elfogták az embert, aki belőtt a solymári kék óvoda épületébe

Fegyveres férfi őrjöngött egy pécsi iskola mellett

A nyílt utcán műtöttek meg egy szíven szúrt férfit

Egy telefonhívással tűnt el 17 millió egy múcsonyi nő számlájáról

Meghalt a Kölcsey iskola nyolcadikos diákja