
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A március 3-31. között zajló BÉT Részvényfutam keretében a 7-8. osztályos diákok, a középiskolások, tanáraik és szüleik is próbára tehetik tőzsdei befektetési képességeiket. A legügyesebb tőzsdecápák, a legjobban teljesítő iskolák, diákok és tanárok a tudás mellett értékes nyereményekkel gazdagodhatnak.
A valós tőzsdei döntések szimulációja kockázatmentesen
A PÉNZ7 első napján, március 3-án elindult online BÉT Részvényfutamra akár a játék március 31-i végéig lehet csatlakozni a Részvényfutam hivatalos oldalán. Az izgalmas verseny keretében az indulók idén is fejenként 2 millió forint virtuális tőke segítségével valós időben, valós árfolyamok mellett kereskedhetnek a Budapesti Értéktőzsdén prémium kategóriában jegyzett részvényekkel.
A játék 21 kereskedési napján hozott döntéseik mellett a résztvevők tőkéjüket napi három kvízkérdésekre adott helyes válasszal is növelhetik. A kvízkérdések megválaszolásában a BÉT honlapjáról letölthető, megújult segédletek, például a Tőzsde ABC, valamint a Pénziránytű Alapítvány Iránytű a pénzügyekhez című tankönyve is segítséget nyújtanak.
Az értékes nyeremények alapja a tudás és a kockázatvállaló képesség
A Budapesti Értéktőzsde és a Pénziránytű Alapítvány felajánlásának köszönhetően értékes díjakat nyerhetnek a legjobban teljesítő tőzsdecápák. Azon diákversenyzők, akik a játék végén a legmagasabb értékű portfólióval rendelkeznek, Lenovo táblagéppel, okosórával és JBL fülhallgatóval gazdagodnak. Emellett minden héten, az adott játékhét alatt a legnagyobb portfóliónövekedést elérő játékos egy-egy vezeték nélküli okostelefon töltőt nyer.
A BÉT díjazza a tanárokat és a legjobban teljesítő szülőt is. Rangsortól függetlenül a három legaktívabb mentortanár díja – akiknek a legtöbb diákja regisztrál a versenyen – fejenként egy-egy 100.000 Forint értékű ajándékutalvány.
Az első helyezett – azaz a legnagyobb portfóliónövekedést elérő - tanár és szülő díja pedig egy-egy 10.000 Forint értékű könyvutalvány.
A BÉT értékes nyereményei mellett a Pénziránytű Alapítvány különdíjakat ajánl fel iskolahálózata legjobban szereplő diákjai, tanárai, valamint a legaktívabb tagiskolák számára is: https://www.penziranytu.hu/reszvenyfutam
A Részvényfutam a nyeremények mellett kiváló lehetőség, hogy tudásunkat és kockázatvállaló képességünket úgy tegyük próbára, hogy biztonságban tudhatjuk tényleges megtakarításainkat.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen