
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Szeretném, ha minél hamarabb megbűnhődnének azok, akik ezt tették a gyermekemmel
– ezt mondta a kétéves Sanyika halála után a nagymama. Ő az a kisfiú, aki félrenyelt egy csontdarabot és megfulladt. A nyíregyházi nevelőszülők a holttestet a kocsi csomagtartójába tették, és elvitték a rendőrkapitányságra. A kisfiú akkor már napok óta halott volt. Sanyikát és testvérét halála előtt pár hónappal emelték ki a családból, mivel a gyerekek a nevelőapától, a nagymama élettársától fogantak. Kiderült, hogy a férfi 13 éves lányát ejtette teherbe, kétszer is.
A férfi azzal heti rendszerességgel erőszakolta meg a gyereket, de bántalmazta is, sőt azzal fenyegette, hogy megölni családtagjait.
A gyomorforgató bűncselekményekről, a kamasz lány édesanyja is tudott, sőt tanácsokat adott lányának, hogyan kerülje el a terhességet, miközben nevelőapja megerőszakolja.
A kislány anyja tisztában volt a szexuális erőszakkal, ennek ellenére azt nem akadályozta meg, illetve semmit sem tett annak érdekében, hogy ez megszűnjön. A kislány a terhességét jelezte az édesanyjának, aki a férfivel együtt rábeszélte arra, hogy a gyermekeket szülje meg, és az egészségügyi ellátása során az apa kilétét tagadja le
– mondta a Tényeknek Borsodi-Buss Emese a vármegyei főügyészség szóvivője.
Ezért is emeltek ki több gyereket a családból, köztük Sanyikát és testvérét. Ők egy olyan nevelőszülőkhöz kerültek, akik bántalmazhatták a gyerekeket, mivel a meghalt kisfiú testén erre utaló nyomokat találtak.
Kiderült, hogy a fiatal lánynak harmadik gyereke is született, ezúttal a nagybátyjától. A kamasz jelenleg anyaotthonban él, a gyerekeivel.
A nevelőapát többek között szexuális erőszak minősített esetével vádolják és 12 év fegyházbüntetést kérnek rá. Az édesanya tettéért 2 év börtönbüntetést kaphat.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen