
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Információink szerint lábon lőhettek egy rendőrt, de egyelőre az elkövetőről még nem adott részletes tájékoztatást a hatóság. Egy éppen arra járó férfi videón rögzítette az eseményt, aki azt hallotta, hogy az egyenruhásokat egy késes támadó miatt riasztották.
A Bors egy szemtanúra hivatkozva azt írta, hogy egy késsel fenyegetőző nőt kellett megfékezni.
Éppen utaztam volna haza vonattal, amikor láttam, hogy mindenhol rendőrök állnak a Keleti pályaudvaron
– kezdte a neve elhallgatását kérő olvasó.
Annyit hallottam, hogy üvöltöznek, hogy „tegye le a kést!”, „tegye már le a kést!”, és aztán nem sokkal később dörrent egy lövés is. Fogalmam sincs, ki lőtt kire. Remélem, nem egy rendőr sérült meg
– tette hozzá.
A szemtanú szerint legalább 15-20 rendőr volt ott, több autóval, a lövés után pedig úgy látta, hogy valakit letepernek, lenyomnak a földre.
Azóta kiderült, hogy a figyelmeztető lövés során egy rendészeti szakközépiskolai hallgató könnyebben megsérült.
További részletek a Tényekben 18.00-kor a TV2-n!

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen