
Életveszélyes reakció: mentőhelikopter érkezett Padragra
Imádta a fegyvereket, volt, hogy magával vitte a lőtérre a 8 és 10 éves gyerekeit az az ír férfi, aki meggyilkolta majd felgyújtotta volt feleségét egy V. kerületi lakásban még januárban Budapesten. Fegyverimádata ellenére a férfi a nőt mégsem pisztollyal, hanem a boncolás szerint egy párnával ölte meg. A volt férj a gyilkosság előtt megverte exét, majd addig szorított párnát az arcába, amíg megfulladt. Ezután felgyújtotta az ágyat, hogy a rendőröket megtévessze. Ez sikerült is, napokig balesetnek hitték az ügyet. Ez azonban hatalmas társadalmi felháborodást váltott ki, mivel barátai szerint a nő állandó fenyegetettségben élt, több feljelentést is tett korábban.
Volt férje elvette a gyerekek útlevelét, szóval sehova sem tudtak menni. Folyamatosan azzal fenyegette, hogy megöli, egyszer fojtogatta, végül azért menekült meg, mert a lánya épp hazaért. Innentől kezdve a saját családja is ellene fordult, eltávolodtak tőle, mert ebből elegük lett
– mondta a nő egyik barátja.
Végül a rendőrség a beszerzett kamerafelvételek alapján őrizetbe vette a férfit, akit le is tartóztatott a bíróság.
Előre kitervelt emberöléssel gyanúsítják az ír férfit.
A japán nő gyerekeit az egyik nagyszülőnél helyezték el a hatóságok, azt azonban nem árulták el, hogy Hollandiában, vagy a távol-keleti országban fognak felnőni a kicsik. Az ír férfit a börtönben még saját családja sem látogatja.
Korábbi tartalom:
Egy embert megöltek, kettőt súlyosan megsebesítettek egy somogyi kisboltban

Életveszélyes reakció: mentőhelikopter érkezett Padragra

Videón, ahogy elérte a jégeső az ország keleti részét

Egy mozdulat megmenthette volna az autós életét az M1-esen

Holtan találták az eltűnt polgármestert Szombathely mellett

Új csalási forma terjed: 1 millió forintot is elkérhetnek egy sürgős javításért

Párja gyerekét zaklatta szexuálisan egy férfi Ácson

Videón, ahogy a levegőbe repül egy biciklis Dunaharasztiban

Megölte Révész Zsuzsát lánya focista párja, újabb részletek derültek ki

Brutális baleset Bonyhádnál, több mentőt riasztottak a helyszínre

Biztonsági őrökre támadt egy dühös szurkoló - Videó

Fiatal késelt Sopronban, egy gyorsétteremnél csapott le

Nem hoz nyugalmat a tavaszias időjárás: figyelmeztetést adtak ki több térségre