
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Autóba ült, majd elcsalt egy fiatal nőt Dunakeszi külterületére egy társaság március 4-én este.
A későbbi áldozat a csapat egyik tagjával önként szexelt egy lakókocsiban, de ezután másik két társa lefogta és megerőszakolta őt, miközben folyamatosan fenyegették. A borzalomnak szemtanúja volt egy 11 éves kisfiú, aki az elkövetők unokaöccse – számolt be pénteken a police.hu.
A történtek miatt napokkal később tett feljelentést a nő nagymamája. Ezt követően a rendőrök gyorsan azonosították a tetteseket, majd március 14-én elfogták, illetve elő is állították a 20, 22 és 29 éves férfiakat.
A nyomozók mindhármukat szexuális erőszak gyanúja miatt hallgatták ki, és kezdeményezték letartóztatásukat, melyet a bíróság elrendelt.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen