
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Agyba-főbe vertek egy fiatal családapát felesége szeme láttára az utcán Pásztón szombaton. A brutális támadás során három férfi ütötte és rúgta az apát – írta meg a nool.hu.
A lapnak a megvert férfi nyilatkozott is az esetről. Mint elmondta, éppen anyósáéktól sétáltak feleségével haza, amikor szembejött velük egy társaság. Amikor melléjük értek, a feleségének az egyikük hangosan ordítva egy szerelmes számot kezdett énekelni, akkor szólt oda nekik, hogy nem kellene este az utcán ordibálni.
A három férfi ekkor nekitámadt és fellökték. A betonpadkába úgy beütötte a fejét, hogy az szétnyílt, és ömleni kezdett a vér. Elvesztette az eszméletét, ennek ellenére tovább ütötték, rugdosták.

A fotó illusztráció (Shutterstock)
Felesége elkezdett kiabálni, mert azt hitte meghalt, a támadók erre elszaladtak - írta meg a vármegei hírportál.
A mentők a salgótarjáni kórházba szállították. Agyrázkódást szenvedett és össze kellett kapcsozni a szétnyíl fejét. De a bokája, a szeme, a füle, a szája is megsérült.
A nool.hu szerint a támadókról köztudott, hogy különféle szereket használnak, valószínűleg annak a hatása alatt voltak szombaton este is.
A rendőrség vizsgálja az esetet.
Kapcsolódó tartalom:
Horváth László: a kábítószerkereskedőknek és a kábítószerhasználatnak el kell tűnnie

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen