
Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni
A 44 éves anya és 16 éves fia március 19-én este besurrant Szirákon egy családi házba a nyitott ajtón, és – miközben a bent lakók aludtak – egy mobiltelefont és egy fűkaszát vittek el az épületből összesen 45 ezer forint értékben – közölte a rendőrség.
Hozzátéve, hogy zsákmányukkal még nem hazaindultak, hanem egy közeli lakóházba is betörtek. Az ott lakó idős férfi észrevette őket. A két betörő ekkor a nyugdíját követelték a 72 éves sértettől, de nem adta át, ezért a nő és a fia különböző eszközökkel többször megütötték, majd a földön többször meg is rúgták.
A bántalmazás akkor ért véget, amikor az elkövetők a férfi nyomógombos mobiltelefonját és a lakáskulcsait magukhoz véve elmenekültek. Az idős férfi könnyű sérüléseket szenvedett.

Fotó: police.hu
A rendőrök másnap a lakásukon fogták el a 44 éves nőt és a 16 éves fiát, akiket előállítottak, majd kihallgattak. Mindketten elismerték tettüket.
A 16 éves fiút a nyomozók lopás és rablás bűntettével, míg anyját lopás, rablás és kiskorú veszélyeztetése bűntettével gyanúsítják.
A rendőrök lefoglalták az elvitt tárgyakat. A két elkövetőt őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat, amelyet a bíróság elrendelt.

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni

Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje

Budapesten rendezik meg az 1. Patrióta Nagygyűlést március 23-án

Sokk a benzinkutaknál: szerdától a lélektani határt is átlépte a drágulás – ennyit kell fizetni a védett ár nélkül

Holtan találtak egy testvérpárt Sajókazán, borzalmas tragédia történt szerda hajnalban

Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ

Tavaszi hóesést örökítettek meg kis hazánkban, nem enged a tél szorítása

Holtan találtak egy házaspárt Ostffyasszonyfán, az éj leple alatt csapott le a csendes gyilkos az áldozatokra

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Drámába fulladt a hétvégi túra – mentőhelikoptert riasztottak a Bakonyban

Sokkoló baleset történt Bugyi határában, egy ház fala is beszakadt – fotóval

A nyílt utcán verte össze élettársát egy férfi, a fejét többször megtaposta