
Csütörtökön térnek haza a magyar katonák az iráni háborús térségből
Egy járóbottal verte össze az édesanyját egy férfi, az idős, mozgáskorlátozott nő kis híján belehalt a sérüléseibe. A támadás a Komárom-Esztergom vármegyei Naszályon történt, meg tavaly tavasszal.
A férfi kora reggel, családi házuk udvarán minden ok nélkül egyszer megütötte édesanyja arcát, aki az ütéstől a földre esett. Ezt követően a nő elejtett járóbotjával is megütötte édesanyja fejét. A nő életveszélyes sérüléseket szenvedett.
Úgy tudjuk, az asszonyhoz a szomszédai hívtak mentőt. Ez volt a szerencséje, mivel a sérüléseibe akár bele is halhatott volna.
A férfit az eset után elfogták, a környéken élőket viszont még máig felháborítják a történtek.
Most emelt vádat az ügyészség, a vádlottat kényszergyógykezelésre ítélhetik, mivel nem beszámítható.
A jövőben tartani kell attól, hogy hasonló, büntetendő cselekményeket követne el. Erre figyelemmel a főügyészség vádiratában arra tett indítványt, hogy a tatabányai törvényszék rendelje el a férfi gyógykezelését
– mondta a Tényeknek Stoller Katalin a vármegyei főügyészség helyettes szóvivője.
Ha a támadót bűnösnek találja a bíróság, akkor akár évekre is kényszergyógykezelésre ítélhetik. Jelenleg egyébként az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben van.
A Tények információi szerint az édesanyja azóta már nem él. Felgyógyult ugyan a veréskor szerzett brutális sérüléseiből, idős kora miatt azonban később meghalt.

Csütörtökön térnek haza a magyar katonák az iráni háborús térségből

Halálos kamionbaleset történt Törökszentmiklósnál

Rákkeltő anyaggal szennyezett terméket hívnak vissza a boltokból

Újabb fordulat az ecsegi testvérgyilkosság ügyében, megszólalt a rendőrség

Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón

Eszeveszett tombolásba kezdett egy férfi, a sorompók sem állították meg - videóval

Viperával támadtak meg egy kocsmárost, lesben állva estek neki

Súlyosan megsérült két balesetnél segítő rendőr a 8-as úton

Tragikus tűzeset Mezőkövesden, egy ember meghalt

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni

Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje