
Üzenetet találtak az ajkai templom falán, ez a látvány fogadta a helyieket
A rendőrséget is értesítették.
Tenyek.hu 2025. február 17., hétfő 12:17
Még tavaly decemberben értesítették a rendőrséget, hogy valaki összefirkálta az egyik ajkai templom külső falát és lábazatát. A kár több tízezer forintra rúgott.
A nyomozók megállapították, hogy az elkövető egy 13 és egy 14 éves lány, akik egy hirtelen ötlettől vezérelve engedték szabadjára művészi hajlamaikat november 27-én reggel, ezt pedig az egyházi épület bánta – derül ki a police.hu hétfői beszámolójából.
A rendőrség rongálás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást. A vizsgálat most befejeződött, a szükséges iratokat pedig továbbították az ügyészség felé.
A címlapfotó illusztráció: Tények archív
+Ez is érdekelheti

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen
