
Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket
200 grammos hamburgerhúst hívott vissza üzleteiből az Aldi, miután egy vizsgálat során szalmonella jelenlétét mutatták ki a termékben – áll a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság csütörtöki közleményében.
Az áruházlánc azonnal megtette a szükséges intézkedéseket, és gondoskodott a szennyezett marhahúspogácsa forgalomból való kivonásáról, illetve a vásárlóktól való begyűjtéséről.
Az NKFH kéri, hogy amennyiben valaki már vett ilyet, semmiképpen se fogyassza el. A hús az Aldi valamennyi boltjába visszavihető.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket

Videón az Oktogonnál történt brutális gázolás, a motorosnak esélye sem volt elkerülni a balesetet

Szörnyű reggel Szabolcsban: Négyen sérültek meg a brutális balesetben - videóval

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Gázolt a vonat Győrnél

Letartóztatták a döbröközi nő megölésével gyanúsított férfit

Egy laza pulcsi is elég a munka ünnepén, 25 fokkal robban be a korai nyár

„Sportpedagógiából megbuktam!” – Mondta a jászberényi karateedző a szerdai tárgyaláson

Nyakunkon a hosszú hétvége, így lesznek nyitva a boltok

Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő

Megérkeztek Kecskemétre a legmodernebb Gripenek