
Átszakította a szalagkorlátot, majd az árokban landolt az M3-ason
A látványos tűzgömbök péntek este, illetve szombat kora hajnalban tűntek fel az égen, a Balaton, illetve többek között Törökszentmiklós felett is látszódtak. A fényes meteorok egyébként ilyenkor nem is olyan ritka jelenségek, december és március között lehet őket a leginkább látni, de azt még a szakemberek sem tudják, hogy miért éppen ebben az időszakban a leggyakoribbak.

Átszakította a szalagkorlátot, majd az árokban landolt az M3-ason

Nem bírt leállni a csörögi fiatal - minden napra jutott egy lopás

Nem nyert, ezért tört-zúzott egy debreceni lottózóban

Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket

Videón az Oktogonnál történt brutális gázolás, a motorosnak esélye sem volt elkerülni a balesetet

Szörnyű reggel Szabolcsban: Négyen sérültek meg a brutális balesetben - videóval

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Gázolt a vonat Győrnél

Letartóztatták a döbröközi nő megölésével gyanúsított férfit

Egy laza pulcsi is elég a munka ünnepén, 25 fokkal robban be a korai nyár

„Sportpedagógiából megbuktam!” – Mondta a jászberényi karateedző a szerdai tárgyaláson