
Senki ne egye meg! Mérget találtak egy mirelit gyümölcsben
Hátborzongató támadás történt szerdán az Újpesti Könyves Kálmán Gimnáziumban. Az Origo értesülései szerint egy „sajátos nevelésű diák” minden előzmény nélkül ollóval nekiesett egyik osztálytársának, akit a szúrások a vállán, a nyaka közelében értek.
Érdekes módon nem az áldozat, hanem az agresszor került kórházba, ugyanis pszichiátriára kellett szállítani, ahonnan azóta sem engedték haza.

Fotó: a Könyves Kálmán Gimnázium Facebook-oldala
A lapnak beszámoló férfi azt állítja, a szülők már többször is jelezték, hogy gondok vannak az említett tanuló viselkedésével, de ezt sohasem követték valódi tettek. Nem egyszer fordult elő, hogy a fiatal ki akart ugrani az ablakon, vagy székeket dobott diáktársai felé.
Szepesváry László, az intézmény igazgatója az Origo megkeresésére mindössze annyit mondott, a támadás szó rossz, ugyanis nem pontosan írja le a történteket, amelyek véleménye szerint ennél összetettebbek. A folyamatban lévő vizsgálatra hivatkozva részleteket nem árult el.

Senki ne egye meg! Mérget találtak egy mirelit gyümölcsben

Frontális ütközés a 4-esen - autó csapódott traktorba Püspökladánynál

Cél, hogy elkerüljük az ilyen kamionos helyzeteket - videókkal

Bozótvágó késsel sebesítette meg exét egy férfi Várpalotán

Halálos áldozatot követelt a gyilkos gáz Nyíregyházán

Rohanásból lett gázolás Tökölön, sokáig küzdöttek a gyalogos életéért

Durva fotókon a tapolcai motorbaleset, hajszálon múlt a tragédia

Sínek közé zuhant egy férfi a mosonmagyaróvári vasútállomáson

Átadták az M4-es autóút Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti szakaszát

Súlyos bűnelkövetők mellé javítóintézetbe kerülhetnek a terézvárosi késelés tini gyanúsítottjai is

Máskor is cserben hagyta áldozatát a halálos balesetet okozó drogos ámokfutó

Ketten haltak meg egy szörnyű balesetben az M1-esen