
Csak a lélekjelenléten múlt: újabb durva videók az utakról
Fenyegető e-mailt kapott egy sajószentpéteri általános iskola január 22-én. A levélben közölték, hogy nem tanácsos másnap a gyerekeknek bemenni az intézménybe, ugyanis ott bomba van elhelyezve, amely fel fog robbanni.
Az üzenet sem tartalmában, sem stílusában nem hasonlított arra az iszlamista hangvételű fenyegetésre, amelyet korábban több száz magyarországi iskolának címeztek – számolt be pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rendőrség.
Az igazgató azonnal értesítette a hatóságot. Ezt követően alaposan átvizsgálták az épületet, ahol viszont semmi gyanúsra nem bukkantak.
Az intézményvezető másnap reggel hét óra körül ismét bejelentést tett, miután újabb levelet kaptak. A kazincbarcikai egyenruhások ekkor is átkutatták az iskolát, de megint csak nem volt valódi ok az aggodalomra.
Néhány óra múlva sikerült azonosítani az elkövetőt, egy 11 éves fiút, akinek telefonjában meg is találták a fenyegető üzeneteket.
A diák beismerő vallomást tett, és elmondta, azért okozott óriási riadalmat, mert nem akart matematikából dolgozatot írni. A gyerekkel szemben büntetőeljárást indított a rendőrség.
A címlapfotó illusztráció: MTI/Balogh Zoltán

Csak a lélekjelenléten múlt: újabb durva videók az utakról

Lángba borult egy budapesti vendéglátóhely, többszázan menekültek

Egy bátor utas védte meg a kislányt egy miskolci villamoson

Élőben közvetítette a lakástüzet, és még beszólt a mentősnek is

Halálra verték az ünnepeltet Monoron a névnapi buliban

14 millió forintot tankoltak el fél év alatt a cég pénzén Kiskunhalason

Nekicsapódott a fénysorompónak, majd felborult egy kocsi Hódmezővásárhelyen

Fékezés nélkül csapódott a kamion rakományába Kunszentmártonnál - Videóval

Többen megsérültek, tűz ütött ki Csepelen

Gabonatároló tetejéről zuhant le egy férfi Hevesnél, nem élte túl

Rejtélyes horror: Holttestet találtak egy debreceni panelház tárolójában

Egy nőre bukkantak a járdán Ercsiben, drámai esetről érkezett a hír