
Kettős vészhelyzet a Liszt Ferenc Repülőtéren: mentőautók lepték el a légi kikötőt
A Tények bemutatta a képet, ami végül egy 24 éves rejtélyt oldott meg még tavaly nyáron. Így találták meg a negyed évszázadig keresett 11 éves kisfiú, Till Tamás holttestét. A fotón az látszik, hogy a gyerek gyilkosa F. János mosolyogva mutatta meg a rendőröknek, hova lett bebetonozva a kegyetlenül megölt kisfiú Baján. Elmondása szerint, ezt ő is csak hallomásból tudta, de már akkor négyzetméterre pontosan megmutatta a kisfiú nyughelyét. Ez is gyanús volt a rendőröknek. A szülők most már csak arra kíváncsiak, miért ölte meg gyereküket a férfi.
A férfi miután lebukott és beismerte az emberölést, elengedték, mert azt gondolták elévült a 2000-ben történt gyilkosság. Az ügyészség később viszont indítványozta a letartóztatását, amit a bíróság el is rendelt. Most pedig az ügy egy újabb minősítést kapott. F. Jánost már aljas indokból, különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberöléssel gyanúsítják. A Till család ügyvédje szerint ez nem jelent mást, mint, hogy szexuális indíttatásból ölt a férfi.
Igazolása annak, az eddigi gondolatunknak, hogy a gyanúsítottnak az indítéka ebben az ügyben szexuális jellegű indíték volt. Tehát, hogy Tamás tulajdonképpen egy ilyen értelmű indítéknak esett áldozatául
– mondta a Tényeknek Lichy József jogi képviselő.
A letartóztatás meghosszabbításáról jövő héten dönthet a bíróság. Nem kizárt, hogy F. János, aki 16 évesen, ácskapoccsal agyonverte Tamást, újabb három hónapig börtönben marad. Tillék ügyvédje legalábbis ezt reméli, úgy véli ugyanis, hogy tartani kell F. János szökésétől.
A letartóztatását megelőző napon, ő megpróbálta értékesíteni az ingatlanát, fel is tette a hirdetést az internetre és kifejezetten áron aluli gyors lakásértékesítésre vonatkozó hirdetést adott fel
– tette hozzá a jogi képviselő.
Többek között ezt a lakást is bűnügyi zár alá vetetné az ügyvéd, hogy így biztosítsa a sérelemdíjhoz való összeget a későbbiekben.
Korábbi tartalom:

Kettős vészhelyzet a Liszt Ferenc Repülőtéren: mentőautók lepték el a légi kikötőt

Újabb fejlemény a szolnoki gyilkosságról: beismerő vallomást tett az elkövető - Videón a letartóztatás

Letartóztatták K. Györgyöt, beismerte a gyilkosságot

Ennyi volt, kiadták a figyelmeztetést szombat éjfélig

Síneken át üldöztek egy utast Ócsánál, videón a kergetőzés

Helyszíni fotók érkeztek a szolnoki gyilkosságról, egy fiatal nő az áldozat

Csecsemőtragédia Heves vármegyében: Borzalmas, lassú halált halt egy kisbaba

Drámai fotókon a herendi baleset

Sokkoló felvétel: Frontálisan ütközött két autó a 7-es főúton

Törökszentmiklósi baleset: A roncsok között egy embert holtan találtak

Riadalom a Fejér vármegyei börtönben, egy rab életéért küzdöttek

Lesújtó hír érkezett: Elvesztettünk egy országos bajnokot