
Május végéig meghosszabbítja az árréscsökkentést a kormány
Hat évre eltiltott a vezetéstől egy férfit a bíróság még 2021-ben, ennek ellenére mégis kormány mögé pattant. 2024. július 8-án éjszaka otthon italozott, majd másnap délelőtt a kombájnjával egy közeli településre indult.
A Baranya Vármegyei Főügyészség keddi közleménye szerint a sofőr vezetés közben rosszul érezte magát, ezért inkább úgy döntött, hogy visszafordul.
Annyira részeg volt azonban, hogy egy bekötőúton nem tudta egyenesben tartani a munkagépet, és a szemközti oldali árokban végezte. Ezt követően tolatva szeretett volna onnan kikecmeregni, ekkor viszont eltalált egy távközlési oszlopot, amely az ütközés erejétől kitört.
A Szigetvári Járási Ügyészség börtönbüntetéssel és vezetéstől való eltiltással sújtaná a 49 éves férfit.

Május végéig meghosszabbítja az árréscsökkentést a kormány

Több veszélyes állatot is tartott a privát keszthelyi állatkertben

Magyarországon nőtt legtöbbet a minimálbér, ami átszivárog a teljes bérskálára

Rezsistop: ezekre a dátumokra kell figyelni

Nyolcéves mélyponton az infláció Magyarországon

173 milliót csalt ki ismerősétől egy 28 éves férfi

Lezárult a keresés: Holttestet találtak a Dunában

Megütötte az igazgatóhelyettest, egy diákot pedig megvert a ceglédi gimnazista

Véget ért a keresés: Rendkívüli hír érkezett a fülöpszállási idősek otthonából eltűnt férfiról

Megvalósult rémálom: Édesanyja életéért küzdött egy ápolónő Pest vármegyében

Kiderült, kinek a holttestére bukkantak az előszállási horgásztóban

Darabokban vitték el a várhelyi kilátót, videón az elképesztő művelet