2025. november 16. vasárnap, Ödön
11°C Budapest

Meglepő fordulat jöhet az eltűnt magyar ikerpár ügyében

A rendőrség gyilkosság miatt nyomoz.
Tenyek.hu
2025. január 26., vasárnap 08:34
Vágólapra másolva!

Megrendezhette az eltűnését a magyar ikerpár, akiknek január 7-én veszett nyomuk a skóciai Aberdeenben. A 32 éves Huszti Henriettáról és Elizáról az utolsó felvételek egy híd közelében készültek, ahol az eltűnésük előtt fél nappal már jártak.

Egyikük ismerőse a Blikknek azt mondta, a korábban mindig jó kedvű Henrietta az eltűnésük előtti napokban zaklatott volt, valami nyomaszthatta. Úgy tudja, felmerült az is, hogy az ikrek szándékosan döntöttek úgy, hogy eltűnnek, a legszükségesebb holmijaikat pedig elrejtették a hídnál.

Továbbra sem találják őket, a nyomozás jelenlegi adatai szerint gyilkosság nem történt.


Újabb döbbenetes felvételeket találtak

Kint élő magyarokkal próbáltuk felgöngyölíteni a rejtélyt. Rengeteg különös részletre bukkantunk. Egy helyi házaspár például azt mondja: az eltűnésük napján azt üzenték a lányok a főbérlőnek, hogy nem térnek vissza többet az albérletbe. Sőt az is kiderült, hogy arra az ösvényre, ahol eltűntek, még a lakosok sem merészkednek.

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk