
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
A Vasas FC honlapja szerint Tamás Gyula csütörtökön, 83 éves korában hunyt el hosszú betegeskedés után.
Pályafutása első szakaszát Diósgyőrben töltötte a néhai kapus, ahol 1963 és 1969 között 143 mérkőzésen védett. Ezt követően 1970 és 1981 között 128 mérkőzésen lépett pályára az angyalföldi klub színeiben. Tagja volt az 1977-es bajnokcsapatnak, illetve nyert Magyar Népköztársasági Kupát és Közép-európai Kupát is a Vasassal.
Később több időszakban kapusedzőként tevékenykedett a fővárosi klubnál, amelynek 1983 és 1985 között szakosztályvezetője is volt. Gellei Imre szövetségi kapitány stábjának tagjaként 2001 és 2003 között a magyar válogatott kapusedzője volt.

MTI/Fotó: Vasas FC

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi