
Hihetetlen, hogy mivel helyettesítette a rendszámot
A kocsma ablakából kitekintve látta meg a nő a két gyereket, akik korábban bántalmazták a lányát Rudolftelepen. Ekkor végett ért a nyugodt italozás, az anyuka kirohant a kocsmából és számonkérte a 12 és 13 éves testvéreket a gyerekét ért incidens miatt.
Vitázott velük, illetőleg szidalmazta őket, majd egyre indulatosabb lett. Mindkét lánynak megfogta a nyakát és nekiszorította őket egy kerítésnek. Arra járó két felnőtt nő azonban rászólt, ezért befejezte a cselekményét elengedte a lányokat
– mondta a Tényeknek Jogg Zsolt a vármegyei főügyészség helyettes szóvivője.
Az egyik szemtanú felhívta a lányok édesanyját, aki azonnal elindult, hogy megkeresse a bántalmazót. Már az utcán szembe találkoztak egymással, ekkor az áldozatok anyukája megkérdezte a nőtől, hogy miért fojtogatta a gyerekeit. Erre a nő azonnal nekiment.
Megfogta a nő karját, majd lökdösni kezdte, végül verekedésre hívta
– tette hozzá a szóvivő.
A nő azonban nem fogatta el a kihívást, rendőrséggel fenyegetőzött. Erre a támadó asszony elmenekült a helyszínről. Később a rendőrök kihallgatták őt. Azzal magyarázta tettét, hogy spicces volt az alkoholtól és már nagyon megbántatta a tettét. A Rudolftelep jól ismerik mindkét családot, azt mondták a megfojtogatott testvérrel sok a probléma. Iskolába sem jár.
A nő ellen most emelt vádat az ügyészség, pénzbüntetést kérnek rá.

Hihetetlen, hogy mivel helyettesítette a rendszámot

Meghalt egy motoros, szörnyű tragédia történt Gyomaendrődnél

Brutális késelés Borsodban, két üvegpoharat is megevett a támadó

Napokig élt édesanyja holttestével egy férfi Dunakeszinél

Őrült száguldás után halt meg a házaspár Újszilvásnál

Kigyulladt két szauna Budaörsön, 350-en menekültek ki

9 éves kislánytól csalt ki intim fotókat

Súlyos baleset történt az ajkai erőműben, mentőhelikopter érkezett

Időjárás-előrejelzés: szokatlan hét érkezik

A mélybe zuhant egy sportoló a Vértesben, helikoptert is riasztottak

Tragédia: halálra gázolt egy embert az S80-as vonat Isaszegnél

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk a következő napokban