
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A közlemény szerint rövid időre katonai járművek megjelenésére, nagyobb hanghatásra és ideiglenes, legfeljebb 30 percig tartó korlátozásra kell számítani a HM rendezvényéhez kapcsolódóan a Bálna Honvédelmi Központ környékéncsütörtökön 15.20 és 16 óra között, valamint az esemény délelőtti próbáján is.

A fotó illusztráció: MTI/Krizsán Csaba
A katonai menetoszlop a pesti rakparton, a Szabadság híd északi oldalától a Bálnáig közlekedik katonai rendész felvezetéssel, így a minisztérium kéri, hogy ezt az útszakaszt fokozott figyelemmel közelítsék meg.
A haditechnikai eszközök - köztük Gidrán páncélozott járművek - csütörtök reggel 9.30-kor indulnak a Mária Terézia laktanyából a Bálna Honvédelmi Központhoz. A járművek az esti órákban hagyják el a belvárost, majd Budapestet is - áll a közleményben.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen