
Holtan találták a szombaton eltűnt fiatal fiút, a várpalotai erdőben bukkantak rá a holttestre
Bilincsben vezették be a tárgyalóterembe kedden azt a 72 éves medgyesegyházai férfit, aki 2 éve verte agyon egy fejszével az ivócimboráját, miután összevesztek. Az ügyész 12 évet kért a nyugdíjasra, de az ügyet nem tudták lezárni, ugyanis nem várt fordulat következett. A férfi a vallomásában újabb részleteket közölt ugyanis a gyilkosságról. Állítása szerint előbb a barátja támadt rá, és ő csak erre reagált. De az is kiderült, hogy nemcsak fejszével verte meg a barátját, hanem előtte kalapáccsal esett neki, és még gázspray-vel is lefújta.
Minden magyarázat nélkül, el akarta kapni a nyakamat, amely nem sikerült. Közel volt egy spray, amivel lefújtam. Felkaptam egy kis kalapácsot, és ütni kezdtem a fejét. Olyan erővel, hogy eltört a kalapács nyele
– vallotta a férfi.
Ezután került elő a fejsze is.
Azzal is lesújtottam körülbelül háromszor
– fűzte hozzá.
Azt mondta mindezt azért tette, mert dühös lett. Elmondta, hogy a férfi többször is agresszív volt vele, próbálkozott beköltözni hozzá, és arra kérte, hogy fizesse helyette az internetét.
Olyan érzések lettek rajtam eluralkodóvá, hogy nem tűröm a rajtam élősködni akaró erőszakos kényszerítését
– mondta a vádlott.
Ezután tárgyalásba ment át az ülés.
Kiderült, hogy a kalapácsot a férfi a kályhába dobta. Ha azóta senki nem járt a férfi házában, a nyomozók megtalálhatják.
A nyugdíjas a gyilkosság után próbálta eltüntetni a nyomokat. Egy takaróba csavarta a holttestet, és bevitte a házba, majd a kertbe akarta elásni. De míg előrendezte a terepet, a rendőrök már megjelentek a háza előtt. Eredetileg azért keresték a járőrök, mert az öldöklés előtt betört a szomszédjához, ahonnan kolbászt, és kerti szerszámokat lopott el. Leszerelte a fogyasztásmérő és nyomásszabályozó berendezések plombáit is.
A következő tárgyaláson további tanúkat is meghallgatnak majd.

Holtan találták a szombaton eltűnt fiatal fiút, a várpalotai erdőben bukkantak rá a holttestre

Szörnyű haláleset Szabolcsban: Holtan találtak egy férfit és macskáját

Ketyeg az óra a rezsistopnál: Ezek a dátumok mindent eldönthetnek

Próbára tesz minket az időjárás: Kiszámíthatatlan napok jönnek

Égő pincében meghalt egy idős férfi Pusztaszabolcson

Szirénázó mentő gázolt el egy 13 éves kislányt Pécsen

Lecsaptak a zuglói sorozat-csalókra – videóval

Édesanyja életéért küzdött egy nő zalai otthonukban

Egy rendőr is kórházba került a nagykörűi tűzvésznél

Kislányt, az édesanyát, egy idős nőt és három mentőt is kórházba kellett szállítani Csepelen

Két vonat is letarolt egy kocsit Pécel és Isaszeg között

Ne adja ezeket a babáknak, szennyezettek – visszahívták a boltokból