
Elásva találták meg az eltűnt nő holttestét Szóládon
Az eltűnés mögött egy sokkal súlyosabb bűncselekmény is állt.
Tenyek.hu 2025. január 17., péntek 13:25
Egy részben hajléktalan életmódot folytató nővel szemben korábban sűrűn intézkedtek Szolád körzeti megbízottjai, akiknek feltűnt, hogy 2022 májusától az addig gyakori bejelentések egyszerre megszűntek – közölte a rendőrség.
Kifejtve, hogy az egyenruhások nem mentek el szó nélkül a gyanús körülmények mellett, sejtették, hogy az eltűnés mögött egy sokkal súlyosabb bűncselekmény is állhat.
A kitartó nyomozati munka idén januárban igazolta be a feltevést, miszerint az akkor 50 éves nő halálát idegenkezűség okozta.
Az egyenruhások egy 69 éves helyi férfit vettek őrizetbe, miután szóládi otthonának udvarán elásva találták meg a nő holttestét.
Fotók: rendőrség
Korábbi tartalom:
Megölte és elásta anyját egy férfi Monoron, elfogták Ádámot - Videó
+Ez is érdekelheti

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen
