2025. november 15. szombat, Adalbert, Lipót
8°C Budapest

Egy gyerek meghalt, miután három kocsi ütközött az M3-ason

FRISSÍTVE: Három autó összeütközött az M3-as autópályán Mezőkeresztes térségében szombaton késő este. A balesetben többen is súlyosan megsérültek, a boon.hu információi szerint pedig egy gyerek meghalt.
Tenyek.hu
2025. január 12., vasárnap 10:36
Vágólapra másolva!

A vármegyei lap arról számolt be, hogy egy lengyel család utazott az egyik autóban, az elsődleges értesülések szerint nem voltak bekötve és kirepültek a kocsiból. A gyerek meghalt, míg a szülőket súlyos sérülésekkel szállították kórházba a mentők.

A lapnak vármegyei-rendőrfőkapitányság sajtóügyelete megerősítette, hogy lengyel felségjelzésű autó is érintett volt a balesetben, és egyik utas életét vesztette.

Azóta kiderült, hogy lengyel fiatalok ültek a kocsiban, nem egy család. És ütközés miatt szálltak ki az autóból, majd egy harmadik jármű a roncsnak csapódott és az találta el a fiatalokat. A 18 év körüli lány átrepült a szalagkorláton és szörnyethalt. A balesetben összesen heten sérültek meg.

A címlapfotó illusztráció (katasztrófavédelem)

Korábbi tartalom:

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk