
Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő
A közlemény szerint a vádlott és az ügy sértettje párkapcsolatban állt 2022 novemberében, azonban gyakran veszekedtek a férfi féltékenysége miatt.
A férfi többször is úgy büntette a nőt, hogy az autó után kötötte, majd végighúzta az utcán, de az is előfordult, hogy a nőt belekényszerítette egy kád hideg vízbe, és a fejét a vízbe nyomta.
A bántalmazás és a vonszolás következtében a nő több, részben súlyos sérülést szenvedett el.
A Ceglédi Járási Ügyészség a férfi ellen a sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette és súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat - áll a közleményben.
MTI/A címlapfotó: police.hu

Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő

Megérkeztek Kecskemétre a legmodernebb Gripenek

Elfogták az embert, aki belőtt a solymári kék óvoda épületébe

Fegyveres férfi őrjöngött egy pécsi iskola mellett

A nyílt utcán műtöttek meg egy szíven szúrt férfit

Egy telefonhívással tűnt el 17 millió egy múcsonyi nő számlájáról

Meghalt a Kölcsey iskola nyolcadikos diákja

Belőttek egy óvoda ablakán Solymáron

107-el repesztettek Salgótarjánban, 210 ezer lett a vége

Megkéseltek a nyílt utcán egy kiskorút Pécsen

Puskával förmedt kisgyerekekre egy férfi Debrecenben

Holttestet találtak a Dunában