
"Na szia mentő!" feliratot kaptak az új mentőautók - Fotó
Elfogták a rendőrök a minap azt az édesanyát, aki három fiával együtt vezetett egy drogbandát Baranya vármegyében. Nagy erővel a földre teperték a bűnszervezet tagjait, majd bilincsben vitték el őket. Később a rendőrségen ujj- és tenyérnyomatot, valamint DNS mintát is vettek tőlük.
A dílerhálózatot egy 45 éves nő vezette, a fiai a terjesztésben segítettek neki.
A beszerzést jellemzően a nő bonyolította le, általában heti szinten intézte a beszerzéseit, majd a továbbosztást ő maga és a fiai végezték el, jellemzően saját lakókörnyezetükben, Mohács térségében
– ismertette az ügyet Riegl Adrián alezredes.
A családtagok nem egy helyen éltek, így a vármegyén belül nagy területen tudták továbbadni a drogot. Babarc, Sátorhely, Görcsönydoboka és Lánycsók településeken is árulták.
Nagy volt a forgalom abba az utcába
- ezt mondta egy férfi, aki szerint a településeken szinte mindenki tudott a család tevékenységéről, de nem mertek beleszólni az ügyeikbe.
A rendőrség most egy összehangolt akción belül fogta el a dílercsaládot. Fél kilogramm kábítószergyanús anyag mellett közel 4 millió forintot, 350 eurót, 16 telefont, egy személyautót és több tucat ékszert is lefoglaltak.
Az anyát és fiait most előállították a mohácsi rendőrkapitányságon, majd kihallgatásuk után őrizetbe vették őket, valamint kezdeményezték a letartóztatásukat.
A rendőrök a családon kívül néhány fogyasztón is rajtaütöttek. A dílerek esetében kábítószer kereskedelem míg, a fogyasztók ellen kábítószer birtoklás miatt nyomoznak, és további kapcsolatok felderítése is folyamatban van.

"Na szia mentő!" feliratot kaptak az új mentőautók - Fotó

Hivatalos: duplájára nő az ingyenes készpénzfelvétel összeghatára februártól

A Trump–Orbán-találkozó után jön az első nagy dobás: amerikai–magyar alumíniumgyár épül Magyarországon

Videón az óriási becsapódás a körúton - börtön várhat az ámokfutóra

Januárban jön az energiatároló-pályázat – milliókat lehet igényelni

Különös jelenet bontakozott ki egy zuglói kollégium falai között

Sz*x után vágta el a nő torkát a Tiszai pályaudvarnál

Latorcai: eltűnt csomagok és elérhetetlen ügyfélszolgálat, fogyasztóvédelmi vizsgálat indul magyar csomagküldő szolgálatoknál

Az utakon nincs rutin - 3 életveszélyes helyzetet is videóztak

60 lakó menekült ki az éjjel Óbudán

Megkezdte működését az új, csúcskategóriás MR Dunaújvárosban

ÉKM: a STRABAG nem vállal felelősséget a saját munkájáért