
Aggódnak a helyiek: Szabadon ólálkodik a salgótarjáni rém
Fekete zászló leng annak a tatabányai általános iskolának a homlokzatán, az intézmény is a 13 éves kislányt gyászolja. A gyerek a napokban érthetetlen okból a vonat elé vetette magát Tatabányán. A hetedik osztályos tanuló másfél hónapja járt ebbe az iskolába, miután édesapjához költözött. A helyiek szerint, hamar beilleszkedett és barátokat is szerzett.
A kislány barátaival gyakran járt a vasúti sínek mentén a közeli plázához. Előtte is itt volt a legjobb barátnőjével, aki semmit sem vett észre a kislány viselkedésén.
A kislány annyit mondott a barátnőjének, megálmodta a halálát. De ekkor még senki nem gondolt semmi rosszra.
Volt, aki azt is megkérdőjelezte, hogy egyáltalán öngyilkosság történt, mivel az érintett szakasz, ahol a tragédia történt balesetveszélyes.
A Tatabányai Tankerületi Központ azt mondta a Tényeknek, hogy mélységesen megdöbbentek az eseten és pszichológus segítségével próbál segíteni a diákoknak.
Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgálatot.

Aggódnak a helyiek: Szabadon ólálkodik a salgótarjáni rém

Hófehér óriás tűnt fel Nógrád utcáin, futótűzként terjed a videó az interneten

Bámulatos, de életveszélyes jelenséget fotóztak a Balatonon

Vonat és teherautó ütközött Mezőtárkánynál, mentőhelikopter is érkezett

Tarolnak a netes csalók, kiderült, újabban mivel bizniszelnek

Videón a döbbenetes mentés: kerítés fogságába esett egy őz Kaposváron

Kiderült, hogy kik lopták el kisgyerekkel együtt a kocsit Szombathelyen

Kutyákkal és drónokkal is keresték az eltűnt nyugdíjast Gyálon

Megcsúszott és felparkolt a szalagkorlátra egy autós Szeghalmon

Veszélyes órák jönnek - ónos eső csap le több térségre

Papucsban, alig felöltözve indult el a fagyos időben a fiatal nő

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér