
Tragédia Harkányban, egy idős férfi vesztette életét
Közel száz éven át őrködött egy kapuvári ház fölött az imádkozó Szűz Mária szobra, az elmúlt hétvégén viszont nyoma veszett. A Mátyás király utcai épület homlokzatán lévő falfülke üvegablakát ismeretlen elkövetők betörték, a Szűzanyát ábrázoló alkotást pedig ellopták – tudta meg a Kisalföld.hu.

A fotó illusztráció: MTI/Donka Ferenc
A Bieder család négy évvel ezelőtt vásárolta meg a szomszédjukban lévő, 1928-ban épített házat, de eszük ágában sem volt hozzányúlni a Mária-szoborhoz, amelyet eddig békén hagyott minden korábbi tulajdonos, ugyanis biztonságérzetet adott számukra.
Azt nem is tudom elképzelni, hogy valaki a saját házában helyezi el a lopott Máriát! Milyen lelke lehet az ilyennek?
– fogalmazott az ingatlan gazdája, Bieder Imréné, aki szerint szombaton még a helyén volt a szobor, vasárnap reggel a misére tartó lányáék azonban már hűlt helyét találták.
A történtekről értesítette a rendőrséget, és csak bízik benne, hogy a mű előbb-utóbb feltűnik valamelyik piacon vagy régiségboltban, és visszakerülhet oda, ahová való.

Tragédia Harkányban, egy idős férfi vesztette életét

Óriási robbanás Pannonhalmán, videón a felismerhetetlen ház romjai

Gyalog „hajtottak be” egy körforgalomban Tapolcán, videón a különleges manőver

Macsétával támadt a feleségére egy szabolcsi férfi

Életveszélyes, amit 3 gyerek csinált a Bodrogon - Fotók

Vérző férfit találtak egy járdán Gyöngyösön, mentő sietett a helyszínre

Mozdulatlan áldozatot találtak Ároktőnél, autó üthette el - Fotó

Rendkívüli készültség a kiskunhalasi postánál – videóval

Örökségért darabolta fel saját apját egy férfi, maradványait pedig lehúzta a vécén

Gyerekeket sodort el egy taxis Egerben, majd továbbhajtott - videóval

Halálra rugdosta apósát egy somogyi férfi

Tűzoltók, mentők és a szolgáltatók egyszerre küzdenek