
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Egy fiatal lány súlyosan, egy másik könnyebben sérült meg Szegeden pénteken délután, amikor villamosperonra hajtott egy személyautó Szegeden a Kossuth Lajos sugárúton.
Debrecenben a Csapó utcai buszmegállóban pedig szombaton délelőtt két embert is elgázoltak. mikor egy buszmegállóba száguldott két autó. Az egyikben ülő 80 éves férfi egy társasház udvaráról állt ki, fékezés nélkül áttörte a kaput, ezután padlógázzal áthajtott a járdán, a bicikliúton a négy sávos úton pedig két autónak is nekiment. Ezután csapódott a két kocsi a megállóba.
A buszmegállóban többen is álltak, két embert gázoltak el, akik súlyosan megsérültek. A balesetet okozó sofőr elképzelhető, hogy rosszul lett, többen is kórházba kerültek.
Hét mentőegységet is a helyszínre riasztottunk, ahol két személy súlyos sérüléseket, négy másik személy pedig könnyebb sérülések miatt szorult a mentők segítségére, valamint egy másik járókelő rosszullétre panaszkodott
– mondta Ménes Dávid a mentőszolgálat kommunikációs munkatársa.
Kapcsolódó tartalom:
Sokkoló, kilencéves gyerek is van a magdeburgi terror áldozatai között

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen