
Meghalt az ígéretes fiatal tehetség, Márkus Péter
Csütörtök délután egy vonat és egy teherautó ütközött össze Lentiben, a Gyár utcánál – számolt be a szerencsétlenségről a ZAOL.
A lap információi szerint a baleset a városhatárban történt, ahol egy menetrend szerint közlekedő mozdony tartolt le egy platós teherautót.
A kocsi sofőrjét kórházba szállították, azonban nem szenvedett súlyos sérüléseket.
A helyszínre emellett kivonultak a tűzoltók és a rendőrök is, az eset körülményeit vizsgálják.

Meghalt az ígéretes fiatal tehetség, Márkus Péter

Pest vármegyei horror: A nyílt utcán ölt a rettegett elkövető

Rendkívüli riadó a Dunaújvárosi Egyetemen: Hajtóvadászatot indítottak

Kijöttek a hivatalos becslések: Ez vár sok magyarra a következő hónapokban

Különös tilalom lép életbe Győr-Moson-Sopronban – szabálymódosítás mellett döntött a szövetség

Buszmegállóban esett össze egy férfi, kollégái küzdöttek az életéért

Meghalt Mészely László

Megállt az utasokkal egy személyvonat az éjszaka közepén Győrnél, rettenetes dolog áll a háttérben

Hátborzongató eset: női holttestet találtak a komáromi Monostori-erdőben

Nagyszabású munkálatok zajlanak Budapest mellett, valami egészen új épül

Hajmeresztő jelenetek Szombathelyen: egy pillanat alatt életveszélybe kerültek többen

Megdöbbentő adatokat mértek Északkelet-Magyarországon kora reggel, ránk rúgták az ajtót a mínuszok