
Gázolt a vonat Győrnél
Ez az egy unokám van, hogy ezt is, jajjj drága jó Istenem
– mondta összetörve a szentistváni nagymama, aki unokája életéért imádkozik.
A 20 éves egyetemista és a barátnője szén-monoxid mérgezést szenvedtek a fürdőszobában. A két fiatal együtt ment fürdeni és magukra zárták az ajtót. Egy idő után azonban Máté édesanyjának gyanús lett, hogy a fiatalok nem jöttek ki a fürdőből. Dörömbölni kezdett, de nem érkezett válasz. Ekkor a szülők pánikba estek. Az apa rájuk törte az ajtót és akkor látta, hogy a két fiatal a földön feküdt.
Kiderült, a lány amikor látta, hogy szerelme rosszul lett, próbált neki segíteni, de ő is összeesett. A rémült szülők miután megtalálták a fiatalokat, kihozták őket a fürdőből és azonnal értesítették a mentőket.
Mindketten súlyos szén-monoxid mérgezést szenvedtek.
A házat a történtek után ellepték a tűzoltók is, akik mérgező szén-monoxid gázt mértek a fürdőszobában. Kiderült, hogy a gázmelegítő okozta a bajt.
Máté több mérgező gázt szívhatott, mert még mindig lélegeztetik az orvosok.
Nikit már hazaengedték. Az unokám viszont lélegeztető gépen van
– tette hozzá az aggódó nagymama.
Most mindenki a 20 éves fiatal felépüléséért imádkozik.
Az orvosi egyetemre járó Máté az ünnep miatt ment haza a családjához, szerelmét is vitte, akivel nagyon jó a kapcsolatuk.
Semmelweis egyetemen tanul, mentőtiszt lesz vagy orvos, nem tudjuk még
– árulta el a nagyszülő.
A család szerint volt a házban szén-monoxid érzékelő, de nem volt még beüzemelve.

Gázolt a vonat Győrnél

Letartóztatták a döbröközi nő megölésével gyanúsított férfit

Egy laza pulcsi is elég a munka ünnepén, 25 fokkal robban be a korai nyár

„Sportpedagógiából megbuktam!” – Mondta a jászberényi karateedző a szerdai tárgyaláson

Nyakunkon a hosszú hétvége, így lesznek nyitva a boltok

Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő

Megérkeztek Kecskemétre a legmodernebb Gripenek

Elfogták az embert, aki belőtt a solymári kék óvoda épületébe

Fegyveres férfi őrjöngött egy pécsi iskola mellett

A nyílt utcán műtöttek meg egy szíven szúrt férfit

Egy telefonhívással tűnt el 17 millió egy múcsonyi nő számlájáról

Meghalt a Kölcsey iskola nyolcadikos diákja