
Halálos baleset történt a XV. kerületben, leszakadt az egyik sérült lába
Kigyulladt egy hétvégi ház csütörtökön reggel a debreceni Mihály utcában. Az ötven négyzetméteres épület teljes terjedelmében égett, és beszakadt a födémszerkezete – derül ki a katasztrófavédelem honlapján közzétett beszámolóból.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A helyszínre a város hivatásos tűzoltói érkeztek ki, akik hozzáláttak több oldalról megfékezni a lángokat. A szakemberek a ház átvizsgálása közben az egyik helyiségében egy embert találtak, de az életét már nem tudták megmenteni.
A tűz keletkezésének okának és pontos körülményeinek felderítésére a katasztrófavédelem vizsgálatot indított.

Halálos baleset történt a XV. kerületben, leszakadt az egyik sérült lába

Halálos tűz Komlón, egy idős férfi az áldozat

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség