
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Még a hónap elején veszett nyoma egy fogyatékkal élő férfinek a Heves vármegyei Adácson. A bajbajutott egy 2-3 éves kisgyermek szellemi szintjén volt, és kommunikálni sem tudott.
Heteken át mindent tűvé tettek a férfiért, még mentőkutyákkal is próbálták előkeríteni, de valamennyiszer eredménytelenül zárultak a kísérletek.

A fotó illusztráció: MTI/Mihádák Zoltán
A heol.hu információi szerint péntek reggel aztán a halőr egy holttestre bukkant az adácsi tó közelében, a szántóföldön. Érthető módon a hullát azonnal az eltűnt férfivel hozták összefüggésbe.
A vármegyei rendőrség megerősítette a tragikus hírt, és közölték, közigazgatási eljárás keretében vizsgálják a haláleset körülményeit.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen