
Talán egész Magyarország erre várt, mutatjuk a részleteket
Bilincsben és vezetőszáron vitték a rendőrök a minap azt a 24 éves kóspallagi férfit, aki kiskorúakkal szexelt.
A pedofil férfi elhagyatott helyekre vitte a 12 év körüli lányokat, ott közösült velük. Először behálózta az iskolás lányokat, majd megrontotta őket. Egyiküket egy Duna-parti hajókikötő bozótosába csábította, ott közösült a 6. osztályos gyerekkel.
A másik kiskorút a kismarosi játszótér mögött lévő bokros részre vitte tavasszal a szexragadozó, őt is magához édesgette.
Az utolsó kislányt a közösségi hálón keresztül ismerte meg a férfi, így csalta el. Egyébként mind a három esetben tudta, hogy a 14. életévüket nem töltötték be a kislányok
– mondta a Tényeknek D. Tóth Norbert a Pest vármegyei rendőrség sajtóreferense.
Ráadásul az egyikükkel két éven keresztül alkalmi szexuális kapcsolatot létesített.
Az egyik kislányt hívta az elkövető telefonon, amit azonban az édesanyja vett fel. Így derültek ki az események, ezért a rendőrségen feljelentést tettek a szülők
– tette hozzá a sajtóreferens.
A molesztálót végül a munkahelyén fogták el. A Kóspallagon élőket is megdöbbentették a történtek.
Néha elment az utcán, fura természete volt. Nem gondoltuk, hogy ilyen megtörténhet ebbe a kis faluban
– mondta egy helyi.
A bíróság most letartóztatta a molesztálót szexuális visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt.
A férfi nem először állt bíróság előtt, korábban garázdaság miatt próbára bocsátották, a szexuális visszaélések miatt azonban biztos, hogy évekig börtönben marad.

Talán egész Magyarország erre várt, mutatjuk a részleteket

Különleges katonák védik az atomerőművet és az átjátszóállomásokat

Négykézláb mászó embert szúrtak ki a Bükkben, ledöbbent a természetvédelmi őr, amikor közelebb ment

A Mol-vezető szerint erős hatással lehet a hazai üzemanyagárakra az iráni konfliktus

Döbbenetes felfedezést tettek egy lőrinci árokban, azonnal intézkedni kellett

Különös jelenetre lett figyelmes egy postás Bács-Kiskunban, hősként ünneplik azóta

A Wizz Air felfüggesztette izraeli, dubaji, abu-dzabi és ammani járatait

Váratlan bejelentést tett az MVM: sok ügyfél már most pénzhez juthat

Maszkos férfi támadott meg egy hivatali dolgozót Zalaszentgróton

Halálos lakástűz Kiskunfélegyházán, egy idős nő az áldozat

Teltház és diadal: 2–0-val jutott nyolcaddöntőbe az FTC, jön a Braga!

Elaludt vezetés közben az M5-ösön, az egyik utasa meghalt