
Halálos kamionbaleset történt Törökszentmiklósnál
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) szívügyének tekinti a hazai vállalatok kiemelkedését és fejlődését. Ezért Companies for The Furure Award elnevezéssel 2021-ben díjat hozott létre, amelyre több kategóriában jelentkezhetnek magyar vállalatok. Az idén meghirdetett pályázat most kibővült egy újabb kategóriával. Az Innovációra Magyar! Különdíj a TV2 támogatásával született meg. A szövetség ügyvezetője Buday Kollárik Tímea és TV2 vezérigazgatója Pavel Stanchev a Mokka kedd reggeli adásában beszélt arról, hogy mit is foglal magában ez a különdíj, és kiknek a jelentkezését várják.
Két nagyon fontos fókusz van számunkra. Az egyik, a vállalataink és a kormányzat között egy hidat képezünk. A másik, hogy a vállalataink jó gyakorlatait és sikereit bemutassuk. Emiatt hoztuk létre most már 4 éve a Companies for The Furure Award díjátadó gálát
– mesélte Buday Kollárik Tímea, és hozzátette, már a második évben a Nemzetgazdasági Minisztérium melléjük állt, Nagy Márton miniszter adja az elismeréseket. Korábban csak tagvállalatok pályázhattak, most már a külsős vállalatok előtt is megnyílt a kapu, ezt támogatja a TV2.

Pavel Stanchev kiemelte, hogy a TV2 csatorna számára rendkívül fontos az innováció támogatása a digitális kihívások korában, mert naponta meg kell újulni. Az innováció az, ami segíti a TV2-t is a csúcson maradásban és abban, hogy a legnagyobb csatornacsoport legyen az országban.
Ezért, amikor Tímeával beszéltünk arról, hogy egy új díjat hozunk létre, nagyon tetszett nekünk az ötlet, hogy ez egy innovációs díj legyen. Mert úgy gondoljuk, hogy Magyarországon nagyon sok kreatív ember van, kreatív elme van és ez igaz a vállalkozásokra is
– fogalmazott a TV2 vezérigazgatója, majd hozzátette, hogy a kreativitás az, ami változást tud hoz, és meg tud különböztetni másoktól. Ezzel szeretnék támogatni a hazai kis és közepes vállalkozásokat, hogy innovatívak legyenek az üzleti gyakorlatukban is, amely megelőzi a korát.
A kreativitás és a tehetség, ezek a kulcsai a sikernek
- zárta szavai Pavel Stanchev.
A pályázatra 2025. január 10-ig lehet jelentkezni a JVSZ oldalán.

Halálos kamionbaleset történt Törökszentmiklósnál

Rákkeltő anyaggal szennyezett terméket hívnak vissza a boltokból

Újabb fordulat az ecsegi testvérgyilkosság ügyében, megszólalt a rendőrség

Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón

Eszeveszett tombolásba kezdett egy férfi, a sorompók sem állították meg - videóval

Viperával támadtak meg egy kocsmárost, lesben állva estek neki

Súlyosan megsérült két balesetnél segítő rendőr a 8-as úton

Tragikus tűzeset Mezőkövesden, egy ember meghalt

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni

Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje

Budapesten rendezik meg az 1. Patrióta Nagygyűlést március 23-án


