
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Pénteken túlnyomóan borult időre kell számítani, csak a naplemente után kezdhet el északnyugat felől vékonyodni, szakadozni a felhőzet. Többfelé várható eső, záporeső. Az északi, északnyugati szelet főként a Dunántúlon kísérik erős, viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 5 és 8 fok között várható, északkeleten lehet ennél egy-két fokkal hűvösebb.
Szombaton az összefüggő felhőzet délkelet felé elvonul, mögötte napközben jobbára gyengén felhős, napos idő várható, de elvétve felhőátvonulások előfordulhatnak. Csapadék nem várható. Az északi, északnyugati szél délutánra veszít erejéből. A minimum-hőmérséklet általában mínusz 2 és plusz 2 fok között valószínű, de a szélvédett, hidegre hajlamos helyeken ennél jóval hidegebb lesz az éjszaka. A maximum-hőmérséklet 3 és 7 fok között alakul.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Vasárnap északnyugat felől egyre nagyobb területen beborul az ég, de délelőtt a keleti tájakon még hosszabb-rövidebb időre kisüt majd a nap. Délutántól nyugat felől egyre több helyen vegyes csapadékra, estétől már havazásra is számítani lehet. A déli, délnyugati irányba forduló szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik. Hajnalban mínusz 7 és 0, kora délután plusz 1 és 6 fok közötti hőmérséklet várható, északkeleten lesz a leghidegebb.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen